 |
| Részlet az első hadikölcsön jegyzését propagáló cikkből (PPSK Vm. Hivatalos Lapja 1914. 11. 12.) A CIKK TELJES SZÖVEGE PDF-BEN
A korabeli becslések szerint
Magyarország I. világháborús kiadásainak összege mintegy 32,7 milliárd koronára – a háború előtti normál éves
állami bevétel harmincszorosára – rúgott, amelynek 95%-át kölcsönből, ezen belül 53%-ot a hadikölcsön-jegyzésekből befolyt pénzből fedezték. 1914 novembere és 1918 júniusa
között nyolc alkalommal került sor kötvénykibocsátásra, melyek során 15,6
milliárd korona értékben jegyeztek nemcsak magánszemélyek, hanem
törvényhatóságok és különféle pénzalapok is.
 A TELJES KÉPANYAGÉRT KATTINTSON IDE! A hadikölcsön maga 5 ½ – 6%-kal kamatozó állampapírt jelentett, melyet többféle címletben is megvásárolhattak, akár 50–10.000 korona értékig. A féléves kamatot a kötvényhez csatolt szelvények beváltásával lehetett felvenni.  A TELJES KÉPANYAGÉRT KATTINTSON IDE!
A siker érdekében mindenféle
további engedményt is megadtak a pénzintézetek (például földjelzáloghitelt
biztosítottak vagy a hadikölcsönt életbiztosítással kötötték össze) végül a
vasárnapi munkaszünetet is felfüggesztették a jegyzés idejére.
A valóban csábító (bár sajnos
a későbbiekben be nem váltott) pénzügyi ígéretek mellett a propaganda legfőbb
érve azonban természetesen a hazafias kötelezettség hangsúlyozása volt. Az első
kibocsátások alkalmával, amíg kitartott még az általános lelkesedés, nem is
volt szükség különösebb győzködésre – Pest vármegyében az első
jegyzés alkalmával 34 millió forintos összeget értek el –, sőt a törvényhatóságokat és különböző alapokat
eleve figyelmeztették, nehogy erejükön felül jegyezzenek feltört betétjeikből
vagy a kifejezetten erre a célra felvett újabb kölcsönből. A figyelmeztetésnek
természetesen rögtön ellentmondott az egyre erősödő agitáció.
 A TELJES KÉPANYAGÉRT KATTINTSON IDE!
A propaganda
a hadsegélyezésnél megismert minden elemet felhasználta, az átütő erejű Bíró
Mihály-plakátoktól a hatodik jegyzésre készített, Deésy Alfréd által rendezett
rövidfilmig.
A
belügyminiszteri rendeletek sorra hangsúlyozták, hogy „csapataink ragyogó teljesítményei”
miatt teljesen ésszerűtlen a megtakarítások visszatartása. De azért is szükség
van a közigazgatás, a lelkészek és tanítók felvilágosító munkájára, mert a
mezőgazdasági termékek magas ára miatt „szokatlanul nagy pénzkészletek”
halmozódtak fel olyan körök kezén, akik nincsenek hozzászokva a ”bankszerű
pénzkezeléshez”, emellett mivel a férfiak nagy része bevonult, az ilyen téren
szintén tapasztalatlan asszonyok ugyanúgy inkább elrejtik a pénzüket a
gyümölcsöző befektetés helyett.
 A TELJES KÉPANYAGÉRT KATTINTSON IDE!
A váltópénzek visszatartása elleni ésszerű érv az
volt, hogy a pénzhiány napi gondokat, bosszúságokat okozhat, melyet az új pénz
kibocsátása nem oldana meg. S hogy miért? Mert „az új, fényes pénz különösen
kedvelt tárgya a pénzgyűjtésnek és elrejtésnek még olyan egyének részéről is,
akik különben érmék elrejtésével nem foglalkoznak”
Már a mezőgazdasági termelőkre vonatkozó fentebbi példa is mutatja a későbbiekben kiterjesztett elvet, miszerint azok, akik
úgymond hasznot húztak a háborúból, a hadikölcsönök jegyzésével róhatják le
adósságukat. A hatodik hadikölcsönjegyzés alkalmával az egyes vármegyéknek
körbeküldték az ottani székhelyű hadseregszállítók jegyzékét a szállítási
összegének és eddigi hadikölcsönjegyzések értékének feltüntetésével,
felszólítva a törvényhatóságokat, hassanak oda, hogy a kettő arányban álljon
egymással. A ránk maradt dokumentumok alapján a katonai szolgálat alól
felmentetteket is felhívták a jegyzésre, igen erős pressziót alkalmazva.
A
polgári lakosság tartalékainak kimerülésével szinte abszurd módon a harctéren
küzdő katonák felé fordultak – az általános meggyőzés fő érve ellenére,
miszerint a katonák vérrel, az otthoniak pénzzel adóznak a hazának – ugyancsak
sikerrel.
Hazafiságból, számításból vagy kényszerből, jegyzésről
jegyzésre súlyos milliók vándoroltak olyan kötvényekbe, melyeknek később
semmilyen hasznát nem vehették.
Kiss Anita
Irodalom
Magyarország az első
világháborúban. Lexikon A-Zs.Főszerk. Szijj Jolán. Bp. 2000
Pest vm. adattára. Szerk.: Csatár–Hovhannesian–Oláh, Bp., 1939.További források és hivatkozások a teljes képanyagnál! 
Részletek a VII. hadikölcsönt népszerűsítő kiadványból (1917 novembere)
„A legutolsó hadikölcsön óta nagyon fontos események történtek. Keletgalícia és Bukovina legnagyobb része fölszabadult. Délnyugaton mélyen bent állunk az ellenség földjén. Nagyszerű hőseink a háború legnagyobb győzelmeit aratták! A Kárpátokban, Moldvában és a a monarchia keleti határán álló fronton, mely Isten segítségével a háború és a havasi tél minden viharát továbbra is diadalmasan fogja állni, arra kér benneteket, kik otthon vagytok és hűségünkre gondoltok: segítsetek, hogy kitarthassunk a győzedelmes békééig, segítsetek bennünket az új hadikölcsönnel, amelynek oly fényesnek kell lennie, mint csodálatos csapataink fegyvertényeinek, amelyek, és ezt büszkén hirdetem, páratlanul állanak a világ történelem előtt.”
József főherceg, vezérezredes
„Pénzt vagy életet! Kiáltja a rabló,
amikor megtámadja a gyanútlan vándort
Pénzt vagy életet! Ordítja az ellenség,
amely orvul megtámadott, felénk
Pénzünket és életünket – de a Hazáért!
Ez a mi válaszunk.
Jegyezzünk hadikölcsönt!”
Drasche-Lázár Alfréd (miniszteri tanácsos, a trianoni békeszerződés egyik aláírója)
"Az államnak adott kölcsön annyi értékű, mint otthonunknak békessége, nyugalma. Mit megtenne a bölcs ember otthonának védelmére, boldogságára? Hisz az egész élet azon múlik, hogy legyen egy helyünk, ahol veszedelem nélkül lepihenhetjük fáradt fejünket, csillapíthatjuk szívünk szomorúságát, elaltathatjuk bánatunkat. Most az otthont mindnyájunk otthonát: az állam jelképezi. Annak fennmaradása, ereje, hatalma: a mi életünk. A hadikölcsön elől elrejtett pénznek baj esetén csak annyi értéke van, mint égő házainkból első ijedelmünkben kimentett papírkosárnak. Ezért siessünk az állam segítségére, hogy a bajt, a Tűzvészt elkerüljük, Nyugodtan, biztosan élhessük le életünket.
Krúdy Gyula
„Künn magyar népem, mint oroszlán verekszel,
Itthon hadikölcsönt jegyzünk hetedszer;
Hozza a szegény, gazdag vagyonát,
Vért, életet adnak a katonák!”
Dr. Kiss Menyhért
„A hadikölcsön jegyzése oly honpolgári kötelesség, amelyben mindenkinek tehetsége és vagyona arányában kell résztvennie. A hadikölcsönt jegyző a belső front katonája.”
Dr. Wekerle Sándor m. kir. pénzügyminiszter
 |
2014. november 18., kedd
Jegyzett-e már Hadikölcsönt?
2014. október 8., szerda
„Mindezen körülményeket összevéve, a helyzet eléggé komoly”
 |
| A kolera elleni védekezésről szóló cikkek (PPSK vm. Hivatalos Lapja, 1914. október 8.) |
A címben szereplő mondat dr. Oláh Gyula, a kolera egyik
kiváló magyar szaktekintélyének szájából hangzott el 1911-ben, kevéssel a Duna
mentén pusztító kolerajárvány (1910) után. A korlátozott és gyors lefolyású
járványt követően az ország népe fellélegzett. Már csak pár év volt hátra az
első világégésig, Magyarországon ekkor még fejlődés és viszonylagos jólét volt.
Alig fél évtized elteltével Oláh doktor szavai ismét vészharangként hatottak.
 |
| Kórház az első világháború idején A TELJES KÉPANYAGÉRT KATTINTSON IDE! |
A háborúk és a járványok már ősidők óta együtt járnak.
Európa keleti felén az I. világháború alatt különféle járványos megbetegedések
fordultak elő, melyek közül a legrettegettebb a kolera volt. Magyarországon az
első világháború kezdetén még élénken élt az emberek fejében az 1872–1873. évi
járvány, mely biblikus méretű pusztulást hozott az ország népére. A csaknem 450
ezer betegből óvatos becslések szerint 190 ezren soha nem gyógyultak meg.
Igaz, a világháborút megelőzően 1892–1893-ban szintén
pusztított egy komolyabb járvány. A fentiek szerint 1910-ben, majd a balkáni
háborúk (1912–1913) idején ismét behurcolták, 1913-ban néhány szórványos eset
fordult elő.
De honnan bukkant fel ez a gyilkos kór? A betegség eredete
Indiában, azon belül is Bengáliában, a Gangesz folyó torkolatánál keresendő.
India egyes területein már a 16. század első éveiben említettek a források
kolerára emlékeztető megbetegedést, amely a 18. századra már teljes mértékben
elterjedt a szubkontinensen.
A betegség fő hordozója a kolera baktériummal fertőzött víz,
de a fertőzés kontakt-úton is terjedt. A fertőzés továbbítója lehet bármi, ami
a bacilusgazdával érintkezésbe került: ruhadarab, ágynemű, használati tárgy. A
szájon át a szervezetbe kerülő kórokozó a vékonybélben hihetetlen módon elszaporodik,
bélgyulladást okoz, s ennek a következménye a rendkívül nagyszámú (naponta akár
50-szer), híg, „rizslészerű” széklet ürítése. Ehhez járul még az erős hányás. A
vibriókból felszabaduló méreganyag károsítja a belső szerveket, ugyanakkor a
nagy vízveszteség következtében a beteg erősen ki is szárad.
A kór többször is végigsöpört a világon, Európába az orosz
katonák hurcolták be. A kolera Magyarországon első alkalommal 1831-ben tett
látogatást, majd több ízben is próbára tette az ország népét (1849, 1854–1855,
1866, 1872–1873, 1892–1893.). Európát a 20. század elején érte el ismét.
1908-ban Indiából kiindulva (csaknem félmillió halottat hagyva maga után)
először Kínában, majd 1910-ben Oroszország déli területein bukkant fel. Az
ellene való egyetlen hatásos terápiát, az infúziót csak a 20. században
vezették be, a betegség oki kezelésére pedig csak az antibiotikumok felfedezése
után kerülhetett sor.
 |
| Dr. Oláh Gyula ismeretterjesztő kiadványa A TELJES KÉPANYAGÉRT KATTINTSON IDE! |
Magát a betegséget okozó kolera vibriót a német Robert Koch
1883-ban azonosította, de az ellene való védekezés még jó ideig kimerült a
tömegrendezvények megtiltásában, a betegek elkülönítésében, különféle –
jól-rosszul – fertőtlenítő szerek alkalmazásában. Magyarországon a védekezés
törvényi szabályait az 1876. évi XIV. törvénycikk (A közegészségügy
rendezéséről) adta. A törvény útmutatása mellett előadások szervezésével,
kiadványok terjesztésével a megelőzésre, az ismeretterjesztésre is próbáltak
hangsúlyt helyezni, már a világháború előtti években is.
 |
| A belügyminiszter által kiadott tájékoztató anyag A TELJES KÉPANYAGÉRT KATTINTSON IDE! |
A hatóságok az aktív védekezés mellett nem hagyták figyelmen
kívül a felvilágosítás szerepét sem: a Belügyminisztérium 1914 őszén
100 000 példányban adott ki tájékoztató lapokat a lakosság részére, ezeket
a nemzetiségek által beszélt nyelveken is terjesztették. A bemutatott magyar
nyelvű segédanyagból Pest megye 3000 darabot kapott, amelyet az alsóbb
társadalmi osztályok között osztottak szét.
Pest megyében 1914-ben elszórtan bukkant fel a betegség
(októberben Piliscsabán, Cegléden, Rákospalotán, Szalkszentmártonban,
Dunakeszin, Tápióbicskén, Vácon és Veresegyházán 1-1 megbetegedés). A fertőzés
eredete az északi hadszíntér (Galícia) volt, ahonnan a hátországba visszatérő
katonák hurcolták be – más megyék mellett – ide is. Nagyobb mértékben 1915-ben kezdett
pusztítani. Ez év második felében a ráckevei járásban tűnt fel, majd a
kiskőrösi járásban szedte áldozatait (12 halott). Júniustól szeptemberig 13
községben 88-an betegedtek meg kolerától, ebből 44 fő meghalt. Komolyabb
védekezés megszervezését igényelte az abonyi járásban pusztító járvány. Igen
súlyos volt a helyzet Zagyvarékason és Újszászon, különösen Zagyvarékason haltak
meg sokan. Ezen kívül a Csepelen található ún. Tölténygyárban fordult elő sok
kolerás eset, így az egyfajta kolera gócnak-számított.
A betegség elleni küzdelemben 30-32 ezer főt oltottak be az Országos Bakterológiai Intézettől kapott szerrel.
 |
| Pravaz-fecskendő |
Somogyi László
Felhasznált irodalom:
Kapronczay Károly: Fejezetek 125 év magyar egészségügyének
történetéből. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Könyvtár és Levéltár. Budapest,
2001.
Benke József: Az orvostudomány története. Medicina
Könyvkiadó. Budapest, 2009.
Az emberi test. A modern orvostudomány eredményeinek
áttekintése. II. kötet. Szek.: Dr. Kontra György. Budapest, 1962.
Szabó Dezső: Az elsodort falu. Debrecen, 1989.
Révai Nagy Lexikona. Budapest, 1922.
A kolera – nem egyedülálló módon történelem során – a
társadalom és a mindennapok mellett a művészetekre is hatást gyakorolt. Szabó
Dezső korszakalkotó művében mindennél szemléletesebben írja le a frontról
hazatérő, kolerában szenvedő katonák infernóját:
„A vonat valami állomáshoz ért. Megállt. Ott állott
mozdulatlanul, hangtalanul a fekete éjszakában, s ez valami borzasztó volt.
Egyetlen egy hang sem szakadt ki az éjszaka fekete húsából, egyetlen fény nem
szökött elő. A futurista is hallgatásba dermedt, s ketten felülve, előre
hajolva, mint két révész néztek ki a fekete tengerbe.
Egyszerre zavart emberi zajt s cammogó vonat nehéz
lüktetését hallották. A mellettük lévő sínpáron, elöl egyetlen nagy véres
szemével, lomha lokomotív törtetett tova, s magával vont egy ítéletes látomást,
melyet a rámeredt szemből soha többé nem lehet kitépni.
A kolerások vonata volt. A piszkos, sűrű ablaküvegeken nem
volt függöny, be lehetett látni a gyengén világított kocsikba, hol halálos
hirtelenben egymásra hányva fetrengtek a betegek. A vonat olyan lassú
vontatással ment el mellettük, hogy azt a hatást tette, hogy folyton megáll, és
ők mindent láthattak. Egyik kocsiban az útközben elpusztult, szétheverő hullák
garmadán egy ember, akit a benne szűkölő élet kihajított ebből a borzasztó,
rothadó tömegből, őrült ordítással evickélt kifelé. A másik kocsi ablakához egy
arc lapult, zöld bőre elterült az üvegen, az orra kétfelé nyomódott, a szörnyű
tág szemekből kiüvöltött a halál, a fertelmes nyál végigcsorgott a piszkos
üvegen. Egy másik kocsi ablaka be volt zúzva, véres volt a tört üveg, és vér
száradt a kocsi oldalára. Egy kocsiban, hol a boldogtalanok a rettentő levegő
fullasztásától odamenekültek a bezárt ajtóhoz, ott pusztultak el garmadában a
hátsók szorítása alatt, akik aztán maguk belehulltak ezekbe a hullákba, mint
halálos tóba, és sorra odavesztek. Jajgató mozdulatokkal, segítséget kereső, ég
felé meredő karokkal fagytak örökre oda a bezárt ajtóhoz, és arcukon ott volt
az utolsó víziók szörnyű ijesztése. Némely kocsiban még sokan éltek, bőgve
táncolták a halál csiklandásait, egymásra hemperegtek, egymás szájába
nyálaztak, egymást fojtották meg kétségbeesett életszorítással. És minden kocsi
új rém, új kiüvöltése a meggyalázott, mártír emberhúsnak. Az utolsó kocsiban
egy felügyelő féle, akit végzete ideparancsolt, megbomolva a borzalmak
káoszától, széttorzult, őrült vigyorgással valami bódult walzert járt, s
kivisította hisztérikus, röhögő sírással az éjszakába: - Túl az óperencián
boldogok leszünk… Túl az óperencián boldogok leszünk.”
(Szabó
Dezső: Az elsodort falu. Részlet.)
2014. szeptember 10., szerda
Hadsegély és segélyharc
 |
| Cikk a Hadsegélyező Hivatal megalakulásáról. (PPSK vm. HIvatalos Lapja, 1914. szeptember 10.) |
Bár a megalakulásakor közzétett ismertetőben hangsúlyozták, hogy a Hadsegélyező Hivatal nem foglalkozik az állami segélyek és a Vöröskeresztre tartozó ügyek intézésével, a háború folyamán és az egyes gyűjtésekhez kapcsolódóan sokszor egybemosódtak a határvonalak. Alapvetően azonban valóban elmondható, hogy az önkéntes segélyezés formái tartoztak az intézkedési körébe.
 |
| Hadsegélyező emlékérem |
HADSEGÉLYEZŐ TÁRGYAK ÉS GYŰJTÉSEK
Bizonyos tárgyakból (jelvények) mintadarabokat küldtek a potenciális vásárlók, köztük például Ráday Gedeon főispán részére bemutatás és további ajánlás céljából, az egyes üzletek számára pedig bizományos árusítási lehetőséget is biztosítottak. Egy-egy gyűjtési akcióhoz külön is legyártották a vonatkozó képeslapot, jelvényt, stb, maximálisan kihasználva minden kínálkozó propagandaeszközt.
 |
| Hadsegélyező kártya |
A főúri családok tagjai körében általánosan jellemző, mondhatni elvárás volt a jótékonysági tevékenység, de mindannyiuk között kiemelkedő szerepet vállalt Auguszta főhercegasszony, akinek férje, József Ágost főherceg a kezdetektől ott harcolt a fronton. Az Auguszta-alap számtalan akciót hirdetett meg önállóan vagy a Hadsegélyező Hivatallal együttműködve, a füsttelen naptól a „Nemzet Háza” (rokkant katonák számára tervezett otthon) mozgalomig.
 |
| Az Auguszta Gyorssegély-alap logója |
Ráday Gedeon főispán maga is aktívan részt vett a különböző jótékonysági akciók szervezésében és lebonyolításában, így például az 1916-os Hadirepülőgép-kiállítás egyik védnöke volt. Országosan népszerűsítette az Auguszta-alap „Katonák karácsonya” mozgalmát is, ezzel kapcsolatban azonban olyan kritikus hangú választ is kapott, miszerint úgy tűnik, az összeállított szabvány ajándékdobozok inkább csak a gyártó cég bevételeit gyarapítják majd.
 |
| Az "Aranyat Vasért", másképpen "Vasgyűrű"-mozgalmat népszerűsítő levelezőlap |
Az "Aranyat vasért" mozgalomban aranygyűrűt, egyéb ékszereket vagy készpénzt cseréltek be "PRO PATRIA 1914" feliratú vasgyűrűkre. A Hivatalos Lapban is megjelent összesítés szerint Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye lakói összesen 13 751 korona 63 fillér készpénzt, 8 korona értékű arany- és 23 korona értékű ezüstneműt, ezen kívül 19 db különféle aranypénzt gyűjtöttek össze 1915 februárjáig.
 |
| A "Nemzeti Áldozatkészség Szobra" akció plakátja |
A Nemzeti Áldozatkészség Szobra felállítását célzó akció során a különböző összegekért megvásárolható, eltérő nagyságú fémpikkelyekkel borították a szobor favázát, s így mintegy a nemzet alkotott a fából vasszobrot. (A későbbiekben mostoha sorsú szobor 1924-ig állt a Deák téren.) Pest-Pilis-Solt Kiskun vármegye a fennmaradt igazolás szerint 500 koronával váltotta meg a címerével ékesített, külön legyártott lemezt, de a csatolt jelentések adatai azt mutatják, hogy az e célra a megyében gyűjtött pénzösszeg ennek többszörösét tette ki.
A vármegyei adományok valódi nagyságát a többi gyűjtésnél is szinte lehetetlen megbecsülni, nemcsak a kimutatások esetlegessége miatt, hanem azért is, mert számos esetben közvetlenül a Hadsegélyező Hivatalnak küldték meg a pénzt, akár a települések, akár a magánszemélyek.
1914/15-ben szó szerint egymást érték a különböző országos, megyei és helyi gyűjtési akciók. Ezért is többször előfordult, hogy a főispán által kiküldött felhívásra egy-egy főszolgabíró azt válaszolta, az adott gyűjtés csak nagyon csekély vagy egyáltalán semmilyen eredményre nem vezetett, egy párhuzamos akció miatt. Természetesen megmutatkozott a város és vidék közötti különbség is, s nemcsak az összegekben, de például az 1914 végén meghirdetett prémgyűjtési akcióban is, amikor több helyről azt jelentették, hogy az embereknek a maguk szükségleteire sincs ilyesmijük. (Érdekesség, hogy ezen gyűjtés során Kecskeméten épp a levéltárnokot jelölték ki, hogy az adományokat átvegye.) Amikor pedig nagyobb amerikai ruhasegély-szállítmány érkezett, a ráckevei járásban bizonyos darabokat, mint „czifra kabát, czipő, ridikül” nem kiosztottak, hanem elárvereztek, mondván ez mind olyan holmi, „amelyet a mi lakosságunk egyáltalában véve el nem hordhat”.
1916-tól végképp megmutatkozott, hogy a lelkesedés és a tartalékok kimerültek, hadsegélyezés címszó alatt az iratokban gyűjtésről csak elvétve esett szó, helyette viszont bőven áradtak az államsegély kiutalása körüli kérvények és panaszok.
|
"ÁLLAMSEGÉLYRE IGÉNYE NINCS"
Így hangzott a korabeli hivatalos szóhasználattal az, hogy a kérvényező a hatályos rendelkezések szerint nem jogosult az államsegély igénybevételére. Igénye természetesen sokaknak volt rá.
A vármegye 1914. augusztus 22-ei rendkívüli közgyűlésén határozta el, hogy a társadalmi segélyakciók céljára 80 000 koronát bocsát a központi bizottság részére. Hamarosan megalakultak a helyi segélyező bizottságok is. A helyi alap részben gyűjtésekből származó pénzéből egyrészt az államsegélyre jogosultak kaphattak előleget, amíg ügyük hivatalosan el nem intéződött, másrészt az arra nem jogosultak kaphattak ún. társadalmi segélyt, amíg a keret kitartott.
A családok részére kiadott
„fizetési könyvecskében” is szereplő tájékoztató szerint a hadbavonult
(törvényes) neje, gyermeke (házasságon kívül született is), mostoha gyermeke,
unokája, apja, anyja, mostohaanyja, nagyapja, nagyanyja, nejének édesapja és
édesanyja, édes vagy mostoha testvére formálhatott igényt államsegélyre, de
csak akkor, ha semmiféle ellátásban részesült, valamint ha megelőzőleg részben
vagy egészben a hadbavonult tartotta el, saját keresetéből. Emellett a tényleges
katonai szolgálatot teljesítő honvédek családtagjai 1916-ig államsegélyben nem
részesülhettek.
 |
| A bevonultak családtagjai számára rendszeresített fizetési könyvecske |
Szinte el sem lehet képzelni,
milyen terheket rótt az elöljáróságra segélykérelmek elbírálása és a
kifizetések lebonyolítása, kezdetben a számtalan fentebb említett gyűjtési
akció, a későbbiekben pedig a legsúlyosabb közélelmezési gondok kezelése
mellett. Így a magánszemélyeken kívül az egyes települések részéről is
folyamatos panaszáradat zúdult a megyére és a főispánra. Sokan próbálták meg
jogosultság nélkül igénybe venni a segélyt, de számos olyan személyt is
elutasítottak, aki nem tudta igazolni azt, hogy nincs jövedelme, így például
volt földje, de nem tudta megművelni. (Az is előfordult, hogy azt javasolták
annak, akinek üzlete volt, hogy ha nem megy jól, inkább zárja be, mert akkor
kaphat segélyt.)
 |
| Erzsébetfalva elöljáróságának kétségbeesett távirata |
A főispánhoz címzett segélykérelmek között igazán megindító esetek olvashatók, mint például a 10 hónapos gyermekével magára maradt galgahévízi asszonyé, akinek kérését kurta válaszban utasították el, miszerint segélyre nem jogosult, ugyanis férje tényleges katonai szolgálatát tölti. Urbán Jánosné kérésére maga a főispán intézkedett, hogy férjét engedjék haza szabadságra, házasságuk törvényesítésére, az ezredparancsnokság azonban csak azt tudta válaszolni, hogy eltűnt, valószínűleg orosz hadifogságba esett.
 |
| A "Hungária" hadibiztosító logója |
Megjelent természetesen az „öngondoskodás” támogatása is. A Hivatalos Lap több ízben ajánlotta az 1914 novemberében megalakult Hungária Hadi Biztosító Pénztárat, sőt, azt is, hogy maguk az elöljáróságok általában is népszerűsítsék ezt a megoldást, felajánlva, hogy az államsegély kiutalásakor egyből levonják a biztosítás összegét, hogy külön ne kelljen ezzel „bajlódnia” az érintetteknek – erre valóban sor került a gyakorlatban. 1916 elején az Auguszta Gyorssegély-alap is létrehozott egy külön biztosítót, egyrészt a visszaélések elkerülése, másrészt a valóban kedvező feltételek garantálása végett.
Kiss Anita
Források:
Szoleczky Emese–Kreutzer Andrea: Az Auguszta Gyorssegély-alap működéséről. In: Hadtörténeti Múzeum értesítője 12.
Szabó Dániel: A Nemzeti Áldozatkészség Szobra. Budapesti Negyed 3. 1994/1.
2014. augusztus 6., szerda
Pest megye háborúba megy
 |
| Cikk a védköteles korú kivándorlók visszahívásáról (PPSK vm. Hivatalos Lapja, 1914. augusztus 06.) Szerkesztett kép! |
1914. július 25-én az uralkodó
kiadta a parancsot a Császári és Királyi Hadsereg, a Magyar Királyi Honvédség,
valamint a Landwehr alakulatainak részleges mozgósítására és a hadműveletek
megkezdésére Szerbia ellen. A Őfelsége kormányának ez a lépése hat nappal
később kiváltotta az Orosz Birodalom hadüzenetét, ami az általános mozgósítást
vonta maga után a dunai monarchia államaiban.
 |
| A kecskeméti polgármester távirata Ráday Gedeon főispánnak az általános mozgósítás elrendeléséről |
ŐFELSÉGE ÁRMÁDIÁJA
Az Osztrák-Magyar Monarchia
hadszervezete tökéletesen jellemezte az államszervezet összetett jellegét:
Közös
|
Osztrák
|
Magyar
|
|
Első
vonal
|
Császári
és Királyi Hadsereg
Őfelsége
Hadiflottája
|
-
|
-
|
Második
vonal
|
-
|
Landwehr
|
Magyar Királyi Honvédség
|
Harmadik
vonal
|
-
|
Landsturm
|
Népfelkelés
|
Kezdetben harcérték tekintetében
komoly különbség létezett az első és második vonalbeli hadszervezetek között,
de a Nagy Háború kitörésének idejére ez gyakorlatilag megszűnt. S amíg harmadik
vonal békében csak papíron létezett, a hadüzenet után a népfelkelőket rögtön
állományba vették.
I. Ferenc József hadereje mintegy
415 ezer főt számlált, ami a harmadik legnagyobb volt Európában, ez a létszám azonban
a lakosság alig 1%-át jelentette, aminél alacsonyabbat csak Oroszország
produkált. Az állam korlátozott teherviselő képessége okán a mintegy 6.120.000
katonakorú férfiból csak 3.000.000 esett át valamilyen kiképzésen, ami az
állomány 49%-a.
 |
| Kiképzés (szuronyharc) Fotó, Somogyi László magángyűjteményéből |
A világháború kitörésekor
összesen 183.500 magyar katona szolgált a közös hadsereg magyarországi
kiegészítésű ezredeiben, valamint a honvédség alakulataiban. A július 25-én
elrendelt részleges illetve a hat nappal később bejelentett általános
mozgósítás során Magyarország területéről további 1.663.500 fő vonult be.
A HADKIEGÉSZÍTÉS RENDSZERE
Az 1868-as véderőtörvény 1. §-a szerint „A védelmi kötelezettség általános, és minden
védképes állampolgár által személyesen teljesitendő.” Ez a gyakorlatban állítási-,
szolgálati- és népfölkelési kötelezettségre oszlott.
Az állítási kötelezettség a mai sorkötelezettséget jelentette és a
21–23 éves kor közöttiekre vonatkozott. Az ún. fősorozást évente tavasszal tartották március-június között
valamikor, de nem a teljes 21–23 éves korosztály kapott behívót, hanem csak
annyian, ahány főt az országgyűlés arra az esztendőre jóváhagyott. A közös
hadsereg ún „újoncjutalékát” 159.000, míg a honvédségét – fokozatosan emelkedve
– 25.000 főben állapították meg. Az ezen felül alkalmasnak találtak kerültek a
póttartalék állományába.
 |
| Honvéd nyári öltözetben (Megjelent: Berkó Árpád: A Magyar Királyi Honvédség Története, 1928.) |
A bevonulást követően kezdték meg
az újoncok szolgálati kötelezettségük
teljesítését. Az 1912. évi véderőtörvény értelmében a szolgálati idő a haderő
mindkét (illetve az osztrák Landwehrrel
együtt mindhárom) alkotórészénél egységesen 2 év tényleges és 10 év a
tartalékban, a lovasságnál 3 év tényleges és 7 év tartalékos, a
haditengerészetnél pedig 4 év tényleges, 5 év tartalékos és további 3 év az ún.
tengervéd (a partvédelem) kötelékében. A póttartalékba beosztottaknak 12 évig
kellett szolgálniuk. Minden 13 újoncból 3
a honvédséget, 10 pedig a közös hadsereget gyarapította.
A közös hadsereg és a honvédség újoncainak életében legfeljebb annyi különbség volt, hogy előbbieknek meg kellett tanulniuk a német vezényleti nyelvet. Az idegen nyelv tanulásához nem nagyon szokott magyar bakák aztán a legkülönbözőbb módon csűrték-csavarták a német vezényszavakat, kifejezéseket. Így alakult ki például: az áristom (Arrest: fogda), az egzercéroz (exerzieren: gyakoroltatni), a kirukkol (ausrücken: kivonulni), valamint a mondur vagy mundér (Montur: egyenruha).
A hadkötelezettség harmadik
formája a szolgálati kötelezettség letelte után következő népfölkelési kötelezettség volt. Ez a kötelezettség mellesleg már
azt megelőzően is fennállt, hogy valaki állításköteles korba lépett, éspedig
azon év január 1-jétől, amikor 19. életévét betöltötte.
A népfelkelőket két osztályba sorolták: (I.) 19-37 év közöttiek (II.) 38-42 évesek A világháború alatt aztán a hatalmas veszteségek pótlása miatt a népfölkelési kötelezettség alsó és felső korhatárát is kiterjesztették 18 illetve 50 évre.
Mindkét osztály eredetileg csupán
kisegítő feladatok ellátására lett volna igénybe vehető, és arra is csupán az
ország határain belül. Kivételes esetben azonban külföldön is bevethetőek
voltak – amint arra az első világháború folyamán rendszeresen sor került. Az
első osztály ezen felül a hadsereg és a honvédség kiegészítésére is igénybe
vehető volt, amennyiben a póttartalék erre már nem lett volna elégséges. 1914
után ez is állandó gyakorlattá vált.
 |
| Népfelkelési igazolvány |
A SOROZÁS GYAKORLATA
A sorozóbizottságokban a civil és
katonai hatóságok egyszerre munkálkodtak. A megyei sorozóbizottság elnöke az
alispán, orvosa a megyei tiszti főorvos volt. A polgári elnökök, akiket a
vármegyei vezetés tulajdonképpen kijelölt a feladat elvégzésére, nem feltétlenül
az államigazgatás képviselői, hanem a helyi prominens polgárok közül kerültek
ki (legtöbbször földbirtokosok voltak). Az orvosokat a városi vagy a járási
orvosok közül jelölték ki, akik jól ismerték az adott járás lakosságának
öröklött vagy rejtett betegségeit.
A katonaorvos által kimondott
verdikt mindazonáltal még nem döntötte el végérvényesen az újonc további
sorsát. A sorozó bizottság katonai képviselője ugyanis az orvosi véleményt
mérlegelte ugyan, de döntését önállóan hozta meg. A végső minősítés ugyancsak
öt kategóriát tartalmazott: a.) besorozandó, b) segédszolgálatra besorozandó,
c.) visszahelyezendő, d.) fegyverképtelen, e.) törlendő. Az első két csoportba
soroltakat értelemszerűen besorozták, a visszahelyezendőket később (általában a
következő évben) újra bizottság elé állították. A fegyverképtelennek
minősítettekre várt a népfölkelés, csak a törlendőekről volt hajlandó a
hadsereg végérvényesen lemondani.
A sorozóbizottságok elé kerülő állításköteleseknek mindenekelőtt megmérték a testmagasságát. Az alkalmasság legalsó határa mind a közös hadseregben, mind a honvédségnél 152 cm volt, de az egyes fegyvernemeknél ennél valamivel nagyobb (pl. vasúti ezredekben 162 cm), egyedi esetekben kisebb (de min. 150 cm-es) követelményt is megszabhattak. A hagyományosan szigorú feltételekhez hozzájárult az is, hogy a sokféle mentességnek köszönhetően a besorozottak a legrosszabb körülmények között élő néprétegekből kerültek ki. Így nem csodálkozhatunk azon, hogy pl. az abonyi főszolgabíró 1914 júniusában jó aránynak minősítette azt, hogy a megjelentek 32%(!)-a bizonyult alkalmasnak.
A rendszert úgy alakították ki,
hogy az összetett hadszervezetből és a kvóta rendszerből adódó
érdekellentéteket finoman kiegyensúlyozza. Például a sorozáson megjelenni
kötelezettek nem vezetéknevük szerint rendezve, hanem sorshúzás alapján kapott számaiknak
megfelelő sorrendben szerepeltek. Ezzel a módszerrel meg lehetett akadályozni, hogy
az ábécé elején lévő családnevekkel aránytalanul nagyobb eséllyel kerüljenek
besorozásra a közös hadsereghez vagy a honvédséghez.
 |
| Behívó távirat, 1914. július 31. |
Az alkalmasnak találtakat még
aznap feleskették és e pillanattól kezdve tényleges
állományba nem vett újonc lett az elnevezésük. Ténylegesen október 1-jével
kerültek a fegyveres erők állományába, ekkor vonultak be a számukra
meghatározott alakulat laktanyájába is. Az értesítést általában a megfelelő nap
előtt egy héttel-tíz nappal a kisbíró kézbesítette az újoncoknak, akik ezt
követően igyekeztek kihasználni a még otthon tölthető időt. A búcsúzás során fontos szerephez jutott a helyi kocsma: a búcsúáldomás
elfogyasztása után a regruták ismét közösen indultak szolgálati
helyükre.
Fuchs György-Somogyi
László
Források:
Pollmann Ferenc: Az Osztrák-Magyar Monarchia hadserege,
in: Száz magyar katonadal
sajtó alá rend. és szerk. Szalay Olga ; a szerk. mtársa Eva Maria Hois, Bp.
,2010.
Julier Ferenc: A világháború magyar szemmel, Bp., 1933.
Berkó István: A Magyar Királyi Honvédség története, Bp.
1928.
A magyar gyalogság, szerk.: vitéz Doromby József, Reé
László, Bp., 1941.
Somogyi László: A tisztiorvosi
szolgálat Pest megyében a dualizmus második felében. Pest Megyei Levéltár,
2009.
Pest-Pilis-Solt-Kiskun
vármegye területén
(amely a k. u. k. hadsereg IV. budapesti, illetve a m. kir.
Honv. I. budapesti kerületébe tartozott)
a következő jelentősebb alakulatok
kerültek elhelyezésre, majd a frontra:
Ezredek
|
Sorozó járásai
|
Frontalakulat 1914. 08.
|
|
Közös
hadsereg
|
32. gyalogezred
|
biai, pomázi, Szentendre
város, váci, Vác város, gödöllői, monori, alsódabasi, ráckevei
|
|
38. gyalogezred
|
kiskőrösi, kiskunhalasi,
dunavecsei, kunszentmiklósi, Kecskemét város, kiskunfélegyházi, Nagykőrös
város, Cegléd város, kalocsai
|
||
68. gyalogezred
|
sorozó járásai: nagykátai
és abonyi, az alakulat legnagyobbrészt Jász-Nagykun-Szolnok megyéből állt fel
|
||
24. vadász zászlóalj
|
a budapesti IV. hadtest
összes járásából
|
||
13. (jász-kun) huszárezred
|
részben PPSK és JNkSz.
Megyéből állt fel
|
||
Honvédség
|
1. (budapesti) gyalogezred
|
alsódabasi, aszódi, biai,
gödöllői, gyömrői, kispesti, monori, pomázi, ráckevei, váci
|
81. dandár kötelékében és a
20. hadosztály alárendeltségében
|
29. (budapesti) gyalogezred
|
Jász-Nagykun-Szolnok
vármegye valamennyi, PPSK vármegye abonyi, dunavecsei, kunszentmiklósi,
nagykátai
|
a 79. dandár kötelékében a
40. hadosztály alárendeltségében
|
|
30. (budapesti) gyalogezred
|
Bács-Bodrog vármegye
apatini, bácsalmási, bajai, zombori; PPSK vármegye kalocsai, kiskőrösi,
kiskunfélegyházi
|
a 79. dandár kötelékében a
40. hadosztály alárendeltségében
|
|
1. honv. huszárezred
1. osztály Budapest
|
megegyezik az 1 honv. gyal.
e.-vel
|
||
1. honv. huszárezred
2. osztály Vác
|
megegyezik a 17. honv.
gyal. e.-vel
|
||
4. honv. huszárezred
1. osztály Szabadka
|
megegyezik a 6. honv. gyal.
e.-vel
|
23. hadosztály
alárendeltségében
|
|
4. honv. huszárezred
2. oszt. Kecskemét
|
megegyezik a 29. honv.
gyal. e.-vel
|
20. hadosztály
alárendeltségében
|
|
8. honv. huszárezred
2. osztály Baja
|
megegyezik a 30. honv.
gyal. e.-vel
|
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)