2014. november 18., kedd

Jegyzett-e már Hadikölcsönt?

Részlet az első hadikölcsön jegyzését propagáló cikkből (PPSK Vm. Hivatalos Lapja 1914. 11. 12.)

A CIKK TELJES SZÖVEGE PDF-BEN


A korabeli becslések szerint Magyarország I. világháborús kiadásainak összege mintegy 32,7 milliárd koronára – a háború előtti normál éves állami bevétel harmincszorosára – rúgott, amelynek 95%-át kölcsönből, ezen belül 53%-ot a hadikölcsön-jegyzésekből befolyt pénzből fedezték. 1914 novembere és 1918 júniusa között nyolc alkalommal került sor kötvénykibocsátásra, melyek során 15,6 milliárd korona értékben jegyeztek nemcsak magánszemélyek, hanem törvényhatóságok és különféle pénzalapok is.




A TELJES KÉPANYAGÉRT KATTINTSON IDE!

A hadikölcsön maga 5 ½ – 6%-kal kamatozó állampapírt jelentett, melyet többféle címletben is megvásárolhattak, akár 50–10.000 korona értékig. A féléves kamatot a kötvényhez csatolt szelvények beváltásával lehetett felvenni.



A TELJES KÉPANYAGÉRT KATTINTSON IDE!

A siker érdekében mindenféle további engedményt is megadtak a pénzintézetek (például földjelzáloghitelt biztosítottak vagy a hadikölcsönt életbiztosítással kötötték össze) végül a vasárnapi munkaszünetet is felfüggesztették a jegyzés idejére.



A valóban csábító (bár sajnos a későbbiekben be nem váltott) pénzügyi ígéretek mellett a propaganda legfőbb érve azonban természetesen a hazafias kötelezettség hangsúlyozása volt. Az első kibocsátások alkalmával, amíg kitartott még az általános lelkesedés, nem is volt szükség különösebb győzködésre – Pest vármegyében az első jegyzés alkalmával 34 millió forintos összeget értek el –, sőt a törvényhatóságokat és különböző alapokat eleve figyelmeztették, nehogy erejükön felül jegyezzenek feltört betétjeikből vagy a kifejezetten erre a célra felvett újabb kölcsönből. A figyelmeztetésnek természetesen rögtön ellentmondott az egyre erősödő agitáció.



A TELJES KÉPANYAGÉRT KATTINTSON IDE!

A propaganda a hadsegélyezésnél megismert minden elemet felhasználta, az átütő erejű Bíró Mihály-plakátoktól a hatodik jegyzésre készített, Deésy Alfréd által rendezett rövidfilmig.

A belügyminiszteri rendeletek sorra hangsúlyozták, hogy „csapataink ragyogó teljesítményei” miatt teljesen ésszerűtlen a megtakarítások visszatartása. De azért is szükség van a közigazgatás, a lelkészek és tanítók felvilágosító munkájára, mert a mezőgazdasági termékek magas ára miatt „szokatlanul nagy pénzkészletek” halmozódtak fel olyan körök kezén, akik nincsenek hozzászokva a ”bankszerű pénzkezeléshez”, emellett mivel a férfiak nagy része bevonult, az ilyen téren szintén tapasztalatlan asszonyok ugyanúgy inkább elrejtik a pénzüket a gyümölcsöző befektetés helyett.



A TELJES KÉPANYAGÉRT KATTINTSON IDE!

A váltópénzek visszatartása elleni ésszerű érv az volt, hogy a pénzhiány napi gondokat, bosszúságokat okozhat, melyet az új pénz kibocsátása nem oldana meg. S hogy miért? Mert „az új, fényes pénz különösen kedvelt tárgya a pénzgyűjtésnek és elrejtésnek még olyan egyének részéről is, akik különben érmék elrejtésével nem foglalkoznak”

Már a mezőgazdasági termelőkre vonatkozó fentebbi példa is mutatja a későbbiekben kiterjesztett elvet, miszerint azok, akik úgymond hasznot húztak a háborúból, a hadikölcsönök jegyzésével róhatják le adósságukat. A hatodik hadikölcsönjegyzés alkalmával az egyes vármegyéknek körbeküldték az ottani székhelyű hadseregszállítók jegyzékét a szállítási összegének és eddigi hadikölcsönjegyzések értékének feltüntetésével, felszólítva a törvényhatóságokat, hassanak oda, hogy a kettő arányban álljon egymással. A ránk maradt dokumentumok alapján a katonai szolgálat alól felmentetteket is felhívták a jegyzésre, igen erős pressziót alkalmazva.
A polgári lakosság tartalékainak kimerülésével szinte abszurd módon a harctéren küzdő katonák felé fordultak – az általános meggyőzés fő érve ellenére, miszerint a katonák vérrel, az otthoniak pénzzel adóznak a hazának – ugyancsak sikerrel.

Hazafiságból, számításból vagy kényszerből, jegyzésről jegyzésre súlyos milliók vándoroltak olyan kötvényekbe, melyeknek később semmilyen hasznát nem vehették.

Kiss Anita



Irodalom

Magyarország az első világháborúban. Lexikon A-Zs.Főszerk. Szijj Jolán. Bp. 2000
Pest vm. adattára. Szerk.: Csatár–Hovhannesian–Oláh, Bp., 1939.

További források és hivatkozások a teljes képanyagnál!










Részletek a VII. hadikölcsönt népszerűsítő kiadványból (1917 novembere)

„A legutolsó hadikölcsön óta nagyon fontos események történtek. Keletgalícia és Bukovina legnagyobb része fölszabadult. Délnyugaton mélyen bent állunk az ellenség földjén. Nagyszerű hőseink a háború legnagyobb győzelmeit aratták! A Kárpátokban, Moldvában és a a monarchia keleti határán álló fronton, mely Isten segítségével a háború és a havasi tél minden viharát továbbra is diadalmasan fogja állni, arra kér benneteket, kik otthon vagytok és hűségünkre gondoltok: segítsetek, hogy kitarthassunk a győzedelmes békééig, segítsetek bennünket az új hadikölcsönnel, amelynek oly fényesnek kell lennie, mint csodálatos csapataink fegyvertényeinek, amelyek, és ezt büszkén hirdetem, páratlanul állanak a világ történelem előtt.”

József főherceg, vezérezredes


„Pénzt vagy életet! Kiáltja a rabló,
amikor megtámadja a gyanútlan vándort
Pénzt vagy életet! Ordítja az ellenség,
amely orvul megtámadott, felénk
Pénzünket és életünket – de a Hazáért!
Ez a mi válaszunk.

Jegyezzünk hadikölcsönt!”

Drasche-Lázár Alfréd (miniszteri tanácsos, a trianoni békeszerződés egyik aláírója)


"Az államnak adott kölcsön annyi értékű, mint otthonunknak békessége, nyugalma. Mit megtenne a bölcs ember otthonának védelmére, boldogságára? Hisz az egész élet azon múlik, hogy legyen egy helyünk, ahol veszedelem nélkül lepihenhetjük fáradt fejünket, csillapíthatjuk szívünk szomorúságát, elaltathatjuk bánatunkat. Most az otthont mindnyájunk otthonát: az állam jelképezi. Annak fennmaradása, ereje, hatalma: a mi életünk. A hadikölcsön elől elrejtett pénznek baj esetén csak annyi értéke van, mint égő házainkból első ijedelmünkben kimentett papírkosárnak. Ezért siessünk az állam segítségére, hogy a bajt, a Tűzvészt elkerüljük, Nyugodtan, biztosan élhessük le életünket.

Krúdy Gyula


„Künn magyar népem, mint oroszlán verekszel,
Itthon hadikölcsönt jegyzünk hetedszer;
Hozza a szegény, gazdag vagyonát,
Vért, életet adnak a katonák!”

Dr. Kiss Menyhért


„A hadikölcsön jegyzése oly honpolgári kötelesség, amelyben mindenkinek tehetsége és vagyona arányában kell résztvennie. A hadikölcsönt jegyző a belső front katonája.”

Dr. Wekerle Sándor m. kir. pénzügyminiszter



A TELJES KÉPANYAGÉRT KATTINTSON IDE!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése